Miért van több tucat nyílt szabvány definíció – és hogyan lesz a miénk?

Rita GYÍK-ja után nekiálltam a nyílt szabvány definíció tisztázásának, elolvastam ezeket meg a wikipédia cikk hivatkozásokat. És sajnos az a helyzet, h a nyílt szabvány korántsem áll ott letisztultságban, mint a nyílt forráskód. Ötven cikk ha nem is ötven, de több tucat különböző verziót támogat: az egész nincs rendesen szétszálazva.

Ezzel több baj van

1. Létrehoztunk egy olyan szervezetet (a Nyílt Szabvány Szövetséget), amelynek a nevében szerepel a ’nyílt szabvány’ kifejezés, de ha megkérdik tőle, mi is az a ’nyílt szabvány’, akkor nagy bajban van: nincs standard definíció az open standardra!

Egyelőre csak az a tiszta és száraz érzés van velünk, amit a nem-open standardokkal ellentétben az open standardokkal kapcsolatban érzünk. Ez viszont nem elég.

Olyan nyílt szabvány definíció nélkül, amit jó szívvel felvállalhatnánk, elég nehéz nyomulni nyilvánosan.

2. A másik baj a munkamódszerrel van. OK, általában relese early&often, de ezt mégsem tudod megtenni, ha az egész alapjainak a végiggondolatlanságával és az ezt gyakran ellensúlyozó jószándékú hőbörgéssel van baj.

Úgyhogy nincs mit tenni: nekünk kell definiálnunk a fogalmat, mégpedig lehetőleg úgy, hogy a definíciónk (igen: éppen a miénk!) idővel maga is globálisan is standardnak bizonyuljon. Amit jelenleg a nyilvánosság érdekében tehetünk: a definíció szerkezetének a tisztázása után a részleteket majd nyilvánosan dolgozzuk ki.

Miért eltérőek a koncepciók?

A legfontosabb ok az, hogy a szabványok zártsága vagy nyíltsága az üzleti világban többnyire nem etikai, hanem üzletstratégiai kérdés (Varian könyve kiváló bevezetést nyújt a témába, és magyarul is megjelent). Ez nem azt jelenti, hogy ezek az üzletemberek a pénzt az etika elé helyezik, hanem azt, hogy a szabványok nyitottsága számukra nem az etikai fakkba tartozik.

Az információs piacok egy tetszőleges forprofit résztvevője számára kész aranybánya, ha egy kirobbanóan sikeres, pl. forradalmian új típusú  termékével kapcsolatban ő állapíthatja meg, hogy a többi piaci szereplő milyen feltételekkel és hogyan kapcsolódhat a termékhez.

Ezt úgy hívják, hogy ő állapítja meg a de facto standardot. A többi versenyző ilyenkor alkalmazkodik, vagy szabványháborúba kezd (új szabványt dolgoz ki), de valahogyan viszonyulnia kell a sikeres új termékhez.

A de facto standard tulajdonosa alkalmazhat olyan piaci stratégiát, hogy „kinyitja” a szabványt. Ezzel a stratégiával növelheti a piacát: új (eredetileg esetleg a versenytársai inkompatibilis termékeit, vagy még azt sem használó) felhasználókat szerezhet magának. A szabvány kinyitása

• közvetlenül is szerezhet neki új felhasználókat (növeli a bizalmat a forradalmi új termék iránt),
• de közvetetten is: a nyitás azért nem zárja ki, hogy a szabvány kinyitója „zárt” kiegészítő termékeket forgalmazzon.

Ez történt pl. a Sonyval, miután megégette magát a Beta videorendszerrel, amit zártan tartott, és elvesztette a szabványháborút a technológiailag alacsonyabb rendű, viszont nyitottabb VHS-rendszerrel szemben. A CD kifejlesztése után ellenben (a Philipssel együtt) kinyitotta a CD-lemezre vonatkozó szabványokat, és belevágott a kiegészítő termékek, pl. (az akkor még jól „zárható”) CD-lemezek gyártásába.

Namármost. Tegyük fel, hogy tiéd a nyerő termék, és kontrollálod az interfészt (pl. te fejlesztetted ki a váltóáramot, és te mondod meg, h hogyan nézzenek ki a konnektorok). Ha a szabványok kinyitása eredendően csak egy üzletstratégia, nem pedig etika, akkor a szabványokat minden skrupulus nélkül a saját feltételeiddel nyithatod ki. Úgy, hogy a nyitás miatt egy valamivel hegyesebb szelet tortához juss ugyan, de végül egy jóval nagyobb tortából.

Ha viszont a saját megfontolásaid alapján nyitsz, akkor nem csoda, hogy érdektől és stratégiától függően másoktól eltérő nyílt szabvány koncepcióhoz jutsz. Ez alapján elvileg soha nem jutunk olyan nyílt szabvány definícióhoz, amiben egyetérthetnénk.

És ez csak a mainstream üzleti álláspont.

Nem beszéltünk azokról,

• akik a nyíltságot a tulajdontól alapvetően eltérő termelési modellként írják le,
• akik szerint a tulajdon elfogadhatatlan etikailag, ill. az információ olyan speciális jószág, amelyre nem alkalmazható a tulajdonjog,
• akik a szerzői jogot ügyesen kicsavarják saját információtulajdon-ellenes etikai álláspontjuk jogi alátámasztására,

…és persze vannak más álláspontok is.

Mivel a szabványok implementáció nélkül nem többek, mint információk, bármelyik álláspont vonatkozhat rájuk. Ez még a fent leírt mainstream üzleti állásponttalansághoz képest is megnehezíti a dolgunkat.

Szélsőséges esetben ez a nyílt szabvány 10 vagy 12  pontos definíciójához vezet, amivel az a baj, hogy sohasem tudhatjuk, hogy nem hagytunk-e ki egy 13. pontot.

Lehet pl., hogy a „nyílt lábak” követelménye is beletartozik a nyílt szabvány fogalmába? Ha nem, miért nem? Esetleg maradt benne olyan pont is, ami nem szükséges, csak rokonszenves?

Hogyan konstruáljuk a mi definíciónkat?

Feltételezzük, hogy létezik a nyílt szabvány ideája. Megpróbáljuk felfedni. Olyan definíciót találunk, amelyről belátjuk, hogy szükséges és elégséges. Minimalista. Nem követel többet, sem kevesebbet, mint amennyit kell.

A belőle levezetendő követelményeket állandóan össze tudjuk vetni magával a definícióval, ti. hogy tényleg szükségesek-e és összességükben elégségesek-e a definíció teljesítéséhez.

Ha olyan követelményeket találunk, amelyek jobban megfelelnek a definíciónak, akkor verziózzuk a követelményeket. Ha olyan megfogalmazást találunk, amely jobban megfelel az ideának, akkor javítunk azon is.

Ez nem jelenti azt, hogy az eddigi nyílt szabvány definíciókat automatikusan elvetjük. Megtartjuk azokat, amelyek nem mondanak ellent a minimális definíciónknak, és a definíció alapján logikus rendbe rakjuk, típusokba rendezzük őket.

Megmutatjuk, hogyan működhetnek együtt.