This is the English summary of this Hungarian article.

The minimal requirements against “Open Standards Rules” (“OSTARs”) regulating open standards, supposed that: - all other requirements below are met - all OSTARs fulfill their own rules for open standards - whatever is not explicitly regulated is permitted	Open business model choice: Max market internalization	Open competition: Max agent number	Open knowledge: Max agent information	Open market: Max market permeability	Open substitution: Max substitutability
Rule-maker (OSTARs-maker, regulating how to fulfill the roles of open standards below)	Open business model choice: OSTARs can be either [Hereditarily] Open Source, or [Hereditarily] Proprietary Source	Open but max “FRAND” royalty choice for all of its max partitioned parts (modules) and the whole of it in order to boost competition when actors below are open for control	Open knowledge: Public, online, real-time, 0cost, 0condition, visualized results of rules to actors fulfilling the different roles, i.e.: Results of - business model choices, - “FRAND” monitoring, - costs monitoring, - plug-side & outlet-side substitutability tests, and all the information to meet them, incl. their public and publicly developed standard specification.	Open but max “cost+” market entrance & “free disposal” in order to ensure permeability when actors below are open for control	Declaration and execution of “The Open Substitution Statement”, forbidden to control substitution executed by actors fulfilling these roles
Enforcer
Proprietor (Open standard proprietor, regulated by Rule-maker)	Open for control: OSTARs can (non/ hereditarily) regulate the business model of the different actors fulfilling these roles of open standards, or ensure them (non/ hereditary) open business model choice for how to fulfill these roles of open standards	Open but max “FRAND” royalty choice for all of its max partitioned parts (modules) and the whole of it, otherwise open for control		Open but max “cost+” market entrance & “free disposal”, otherwise open for control
Manager
Licencee (Open standard Licencee, regulated by Rule-maker or Propietor)
Implementer
End-user (Open standard End-user, regulated by Rule-maker, Proprietor or Licencee)					Forbidden to control substitution executed by actors fulfilling these roles
Financier

Ahhoz, hogy egy szabvány nyílt szabvány lehessen, 5 és csak 5 feltételnek kell megfelelnie. Ezek közül az 5. (abc-sorrendben) az Open Substitution, közgazdasági nyelven “the market supplies homogeneous or standardised products that are perfect substitutes for each other”.

Itt két egyszerű feltételről van szó:

A kereslet oldali központi szerepek (End-user és Financier) kivételével minden szerepet betöltö szereplőnek deklarálnia kell és be kell tartania A nyílt helyettesítés deklarációját, és

- a helyettesítéseket, tegye azokat bárki, mindenkinek tilos kontrollálnia.

E feltételek azonban az Open Competition feltétellel együtt azt is jelentik, hogy

• a nyílt szabványos piaci termékeknek a lehető leginkább moduláris felépítésűnek kell lenniük, és
• a moduljaiknak ugyancsak nyílt szabványos piaci termékeknek kell lenniük.

Vegyük például a villamos hálózati csatlakozót.

Nevezzük “csatlakozó”-nak a “dugó” + “konnektor” kombinációt.

A csatlakozók szabványosak, és mint ilyenek, (legalábbis technikailag) egymás helyettesítői: nálunk pl. mindegyik 220 Voltot vesz fel és annyit is ad le, mindegyikben van földelés, stb.. Továbbá piacuk jelenleg tekinthető úgy, hogy már ma is a tökéletes versenypiac egyéb jellemzőivel is bír. Ezért a csatlakozók piaca nyílt szabványos, és szabványa nyílt.

Mégse nevezhetnénk magát a csatlakozót nyílt szabványosnak, ha résztermékei, tehát a konnektor és a dugó közül valamelyik piaca nem lenne nyílt szabványos. Ahhoz, hogy a csatlakozó nyílt szabványos termék legyen, a résztermékei mindegyikének is annak kell lennie.

Jelenleg nem kell, hogy a tv-készülékinket vagy a hűtőgépeinket is a konnektor gyártója gyártsa: bármely aljzatba bármely dugót bele tudjuk dugni, együtt tudnak működni. Ezért az elektromos hálózat szolgáltatója nem képes a konnektorok szabványának kontrolljával előnyökhöz jutni az elektromos eszközök piacán.

Ez nem volt mindig így.

Továbbá jelenleg sincs minden területen így. Pl. a mobiltelefonok akkumulátorai kisebb teljesítményt igényelnek, mint amit az elektromos hálózat lead, és a teljesítmény csökkentésének műveletét célszerű a telefonon kívüli transzformátorral (a „töltővel”) végrehajtani. Ez lehetőséget ad arra, hogy a mobiltelefonok gyártói a nyílt szabványos elektromos hálózati dugót a mobiltelefonnal olyan töltő segítségével kössék össze, amely egyelőre nem nyílt szabványos: iPhone töltővel nem tudunk Nokiát tölteni és fordítva. A töltőt kénytelen vagyok ugyanattól a gyártótól vásárolni, mint a telefont.

Ahhoz tehát, hogy egy termék nyílt szabványos legyen, rendszerint nem csak a termék egészére vonatkozó nyílt szabvány kell. Hanem az is, hogy ha a termék particionálható (konnektorokkal és dugókkal, interfészekkel résztermékekre bontható), akkor minden egyes résztermék is nyílt szabványos legyen.

Az Open Competition feltétel pedig jelen esetre vonatkozóan azt jelenti, hogy törekedni kell a lehetséges partíciók valóra váltására.

Védhetők azok a megfontolások, amelyek szerint a felhasználók számára hasznos, ha a termékek nyílt moduláris felépítésűek.

De azok a megfontolások is védhetők, amely szerint nem ezek az elsődleges szempontok:

“The reality is that openness is just an attribute -– it’s not an outcome, and customers buy outcomes. They want the entire solution and they want it to work predictability. Only a tiny minority actually cares about how or why it works. It’s little wonder, then, that the two device families that have won the hearts, minds and pocketbooks of consumers, developers and service providers alike (i.e., BlackBerry and iPhone) are the most deeply integrated from a hardware, software and service layer perspective.”

Olyan nyílt szabványos piacokat kell működtetnünk tehát, amelyek a helyettesíthető résztermékek (a “dugók” és a “konnektorok”) egyszerű összeillesztésével abszolút értelemben is kiváló nyílt szabványos termékek kifejlesztését eredményezik.

Hipotézisünk az, hogy az ilyen értelemben vett nyílt szabványos termékek forradalmasítani fogják mindenekelőtt az informatikát, majd pedig … meglátjuk.

Ahhoz, hogy egy szabvány nyílt szabvány lehessen, 5 és csak 5 feltételnek kell megfelelnie. Ezek közül a 4. (abc-sorrendben) az Open Market, közgazdasági nyelven a maximális piaci átjárhatóság biztosítása.

Ha megengedjük a proprietary termékeket és szabványokat, akkor nem követelhetjük, hogy a tulajdonos ne számolhasson fel költséget a szabvány menedzseléséért, ez azonban maximum költség+ alapú lehet.

Természetesen a menedzselésért kérhető összeg csak maximum: senki nem kötelezi a menedzsert menedzsment-díj szedésére. Pl adományokból is finanszírozható a menedzsment, továbbá a menedzsment funkciójának nyílt szabványos piaci ellátása is megfontolandó, mint minőségjavító és egyben költségcsökkentő eszköz.

A piacról ingyenes a kilépés.

Ahhoz, hogy egy szabvány nyílt szabvány lehessen, 5 és csak 5 feltételnek kell megfelelnie. Ezek közül a 3. (abc-sorrendben) az Open Knowledge, közgazdasági nyelven az agent-ek maximális informáltságának a biztosítása.

Ez a legegyszerűbb feltétel. Minden szereplőnek mindent kell tudnia a többi 4 feltétel teljesüléséről, részletesen:

• Publikus,
• online
• real-time
• költségmentes
• feltétel nélküli
• alkalmasan vizualizált

módon kell a különböző szerepeket betöltő szereplők számára biztosítani az információt az alábbiakról:

• (Open Business Model Choice) a szereplők business-model választásairól,
• (Open Competition) a FRAND-, piaci együttműködés-, és termékmodularizálás-monitoringról,
• (Open Permeability) a piacralépési költségek monitoringjáról, valamint
• (Open Substitutability) a “dugó-oldali” és “konnektor-oldali” helyettesíthetőségi tesztekről, azok specifikációiról (ide értve nem csak publikusságukat, hanem publikus módon való fejlesztésüket is), és eredményeiről.

Ezek az alap-információk.

Ahhoz, hogy egy szabvány nyílt szabvány lehessen, 5 és csak 5 feltételnek kell megfelelnie. Ezek közül a 2. (abc-sorrendben) az Open Competition, közgazdasági nyelven az agent-ek számának a maximalizálása.

Mit jelent az “agent”? Alapfogalomként használjuk; kb. az „efficient cause” értelemben, lefordítva: összefoglaló néven minden, ami cselekvési egységként szolgál, legyen az pl. vállalat vagy egyén.

Ez alapján az agent-ek számának maximalizálása egy adott piacon a következőket jelentheti:

• Jelenti mind keresleti, mind pedig kínálati oldalon a költségek minimalizálását.

Ha megengedjük a proprietary termékeket és szabványokat, akkor nem követelhetjük, hogy a tulajdonos ne kérhessen jogdíjat. A verseny érdekében megkövetelhetjük viszont, hogy a tulajdonos tulajdonát “FRAND” feltételekkel használja.

Természetesen a FRAND feltételek alapján a termékért vagy a szabványért kérhető összeg csak maximum: senki nem kötelezi a tulajdonost vagy a nyílt termék menedzserét jogdíj szedésére.

• Jelenti továbbá az agent-szám keresleti vagy kínálati oldali együttműködés (kartell , összejátszás, vagy oligopszónia) általi csökkentésének tiltását, ugyancsak a verseny érdekében.

Minden ilyen együttműködés úgy csökkentené az agent-számot, hogy eddig független agent-ekből a piac szempontjából egyetlen agent-et hoz létre.

• Végül pedig jelenti a piacon szereplő termékek modularizáltságának az elősegítését.

Ahhoz, hogy egy szabvány nyílt szabvány lehessen, 5 és csak 5 feltételnek kell megfelelnie. Ezek közül az 1. (abc-sorrendben) az Open Business Model Choice, közgazdasági nyelven a piaci internalizáltság maximalizálása, azaz a piacon kívülre ható + vagy – hatások, az ún. externáliák minimalizálása.

Ez nehezen teljesíthető követelmény. Miért?

És miért kellene egyáltalán törődni azzal, ha a tevékenységem pozitív hatásai a piacon kívülre terjednek?

És miért lenne megoldás e problémára éppen az Open business model choice?

Nézzünk egy olyan piacot, amely a legtöbb nehézséget veti fel, és amelynek pl. a számítástechnikai piac is része: a tudástermékek piacát.

A tudás eltér a „normális” termékektől, mint pl. a kenyér,

• aminek a fogyasztásából könnyű kizárni a többieket, továbbá
• ami esetében ha fogyasztasz belőle valamennyit, az másé már biztosan nem lehet, és
• amiből ha fogyasztasz, akkor csökken a mennyisége.

Na a tudás — az egészen más. A tudás, mint termék speciális jellemzői a közgazdaságtan (vö.: Foray,2006 , 5. fejezet) szempontjából a következők:

• Nonexcludable: nehéz kizárni másokat a használatából, azaz használatának nehéz a privát kontrollja.
• Nonrival: használata végtelenül kiterjeszthető, anélkül, hogy használata elvenne valamit is belőle. Ha már egyszer megtermeled, és senki sem veszít belőle, ha mindenki használja.
• Cumulative: inputként használható. Használatát nemcsak élvezed, hanem fel is használhatod új ötletek és tudás előállításához.

Ez több problémát vet fel. Szempontunkból a legfőbb egyszerűsítve a következő: ha tudás termeléséből szeretnél élni, valahogyan megoldást kell találnod arra, hogy a tudástermelés hasznából élhess. Ahhoz, hogy a jövőben is legyen motivációd a termelésre, meg kell találni a módját, hogy a múltbeli termelés hasznaiból is részesedj. Ezt az igényt leírhatjuk a motiváció „időkonzisztencia” követelményeként is, és úgy is, hogy azt szeretnénk, ha a tudás egyéni és piaci termelése során a piac „internalizálja a pozitív externáliákat”. Magyarul: ha jót cselekszel másokkal (pozitív externáliák), akkor valahogyan érdemes elérni, hogy mások is jót cselekedjenek veled, hogy érdekedben álljon folytatni (internalizálás) a mások számára hasznos cselekedeteidet.

E probléma megoldására kétféle megoldás, kétféle „business model” született

• az egyik egy ősrégi intézmény (a tulajdon) kiterjesztése új (szellemi) területekre (azaz a „szellemi tulajdonjog” ),
• a másik mostanában alakult ki: a tudományból (a tudományos eredmények nyílt közlése) és a számítástechnikából (open és/vagy free source) terjed kifelé.

• Az egyik úgy próbálja „internalizálni az externáliákat”, hogy a saját tudásod eredményeinek a következményeit kapd vissza ,
• a másik pedig úgy, hogy a saját eredményeidet a közös eredményekhez hozzárakva, részesedj a közös eredményekből.

(A tökéletes versenyhez nem feltétlenül kell a pozitív externáliák teljes internalizálása, vö.: [pdf ]

„Yet, just as the concept of a continuum economy is needed to formalize the idea that individuals have no power to influence market prices, so is it also needed to formalize the corresponding idea that individuals have no power to affect widespread externalities.”)

Mindkét eset elsősorban a lenti táblázat „Hereditary (örökletes)” sorára vonatkozik: elképzelhető pl. hogy egy örökletesen nyílt forráskódú szoftver, a tudás fent említett kumulativitási tulajdonságának köszönhetően, hosszabb távon összességében hasznosabb egy önérdekeit követő agent-nek, mint az „intellectual monopoly” megoldás.

Business models towards internalization of externalities	Proprietary [source]	Open [source]
Hereditary by law (örökletes)	Intellectual Property, or „intellectual monopoly”	GPL-type open product [e.g. Free/libre software]
Nonhereditary (nem örökletes)	„Competition without downstream licensing” [vö.: pdf; ilyen most nem jut eszembe, hogy a valóságban is lenne]	BSD-type open product

Mi a helyzet az ’Open [source]’ nevezetű gyűjtőfogalommal?

Az open source nem feltétlenül korlátozza, hogy egy nyitott, megismerhető forráskódú termék forráskódját hogyan használjuk: egy általam megismerhető, BSD-típusú nyitott forráskódot akár zárt, mások által nem megismerhető forráskódú, saját örökletes intellektuális monopóliumommá is változtathatok.

Az open source mozgalom tehát a forráskód megismerhetőségére, nem pedig a további használatának a módjára helyezi a hangsúlyt. Implicite azt állítja, hogy

fontosabb a forráskód megismerhetősége, mint a nem-örökletesség/örökletesség dilemmájának a meghatározása.

Most jutottunk el a lényeghez

Az open source mozgalom az open source termékek piacáról implicite azt állítja, hogy ha a GPL-típusú és a BSD-típusú termékek piacát gondosan megtervezve „összeeresztjük”, az összességében hasznosabb lesz a közösségnek, mint ha az externáliák „tiszta”, örökletes internalizálása érdekében a BSD-típusú licenszet betiltanánk. (Különösen, hogy a fenti „Competition without downstream licensing” kategória egy első pilantásra kivitelezhetőnek tűnő módszert ír le a Nonhereditary business model-re, és gondolatmenete nem függ a forráskód megismerhetőségétől.)

A nyílt szabvány általunk adott definíciója hasonló, „bevonós” feltételezéssel él.

Ez pedig a következő:

A termékek egymással való helyettesíthetősége (a számítástechnikában: interoperabilitása és portabilitása) fontosabb, mint akár a szabályozás örökletessége, akár a forráskód nyitottsága, akár a kettő együtt. A tökéletes versenyre irányuló gondos tervezéssel összességében több versenyhez juthatunk, mint a tulajdon/open és/vagy a non/hereditary dimenziók kontrollálásával.

Ez egyfajta erősen korlátozott, minimalista, business model-től független együttműködés lenne, kizárólag a nyílt szabvány piacokon való helyettesíthetőség biztosítása erejéig.

OK, a termékek business model-jéről nem feltétlenül kell döntenünk, de

mi lenne a business model-jük maguknak a nyílt szabványoknak?

Megítélésem szerint a logikát „felfelé”, a termékekről a szabványokra ugorva is folytatni kell: az Open Business Model Choice követelménye rájuk is vonatkozik.

Nem kellene megtiltani pl., hogy Stallman kizárólag örökletesen „Free” szabványokon alapuló nyílt szabványos piacokat hozzon létre, le egészen a végfelhasználókig szabályozva azok business model-jét (pl. senki se zárhasson be nyílt forráskódot), ha nem hisz az átfogó GPL-BSD-IPR típusú együttműködés fontosságában, még ebben az erősen korlátozott formájában sem. Feltéve persze, ha a nyílt szabvány követelményeit betartja, és pl. nem akadályozza, hogy mások a GPL alatt kibocsátott szabványai alapján készített termékeket akár proprietary forráskódú termékekkel helyettesítsék.

Ugyanez vonatkozik pl. a Microsoft-ra is: az általa támogatott nyílt szabványos piac megkövetelheti a licenszbirtokosaitól és a végfelhasználóitól azok proprietary business model-jét (pl. senki se nyithasson ki zárt forráskódot). Ugyanúgy feltéve persze, hogy a többi nyílt szabványos piaci feltételt is teljesíti. Pl. nem akadályozza, sőt, a helyettesíthetőségi tesztek teljes specifikációjának a publikálásával elő is segíti, hogy ezek a licenszbirtokosok és végfelhasználók az IPR-típusú szabványai alapján készített termékeket akár GPL forráskódú termékekkel helyettesítsék.

Természetesen egyik sem akadályozhatja, hogy egy, mindkettőnél megengedőbb (nyitottabb?) nyílt szabványos piac a bármelyikük nyílt szabványos piacán forgalmazott termékeket maga is forgalmazza.

Erről részletesebben itt.

Összefog

Nagyobb jót cselekszel másokkal (pozitív externáliák), ha lehetővé teszed a nyílt [forráskódú] és a proprietary [forráskódú] termékek egymással való helyettesíthetőségét [interoperabilitását és portabilitását], mint ha nem teszed lehetővé. Így arra is nagyobb lehetőség nyílik, hogy saját érdekeiket követve mások is jót cselekedjenek veled, és így érdekedben álljon folytatni (internalizálás) a mások számára hasznos cselekedeteidet.

COST -0 Product is on an open standards market

COST -1 Open Standards Compatible

• COST -0 +
• substitutable with min2 COST -0 products

COST -2 Open Standards C & Consistent

• COST -1 +
• partitioned into components +
• all(min2) direct and indirect components of it are COST -1max

COST -3 Open Standards C & C & Coherent

• COST -2 +
• component of min2 COST -2max

COST -4 Open Standards C & C & C & Complete

• COST -3 +
• ???

Rita GYÍK-ja után nekiálltam a nyílt szabvány definíció tisztázásának, elolvastam ezeket meg a wikipédia cikk hivatkozásokat. És sajnos az a helyzet, h a nyílt szabvány korántsem áll ott letisztultságban, mint a nyílt forráskód. Ötven cikk ha nem is ötven, de több tucat különböző verziót támogat: az egész nincs rendesen szétszálazva.

 

Ezzel több baj van

1. Létrehoztunk egy olyan szervezetet (a Nyílt Szabvány Szövetséget), amelynek a nevében szerepel a ’nyílt szabvány’ kifejezés, de ha megkérdik tőle, mi is az a ’nyílt szabvány’, akkor nagy bajban van: nincs standard definíció az open standardra!

Egyelőre csak az a tiszta és száraz érzés van velünk, amit a nem-open standardokkal ellentétben az open standardokkal kapcsolatban érzünk. Ez viszont nem elég.

Olyan nyílt szabvány definíció nélkül, amit jó szívvel felvállalhatnánk, elég nehéz nyomulni nyilvánosan.

 

2. A másik baj a munkamódszerrel van. OK, általában relese early&often, de ezt mégsem tudod megtenni, ha az egész alapjainak a végiggondolatlanságával és az ezt gyakran ellensúlyozó jószándékú hőbörgéssel van baj.

Úgyhogy nincs mit tenni: nekünk kell definiálnunk a fogalmat, mégpedig lehetőleg úgy, hogy a definíciónk (igen: éppen a miénk!) idővel maga is globálisan is standardnak bizonyuljon. Amit jelenleg a nyilvánosság érdekében tehetünk: a definíció szerkezetének a tisztázása után a részleteket majd nyilvánosan dolgozzuk ki.

 

Miért eltérőek a koncepciók?

A legfontosabb ok az, hogy a szabványok zártsága vagy nyíltsága az üzleti világban többnyire nem etikai, hanem üzletstratégiai kérdés (Varian könyve kiváló bevezetést nyújt a témába, és magyarul is megjelent). Ez nem azt jelenti, hogy ezek az üzletemberek a pénzt az etika elé helyezik, hanem azt, hogy a szabványok nyitottsága számukra nem az etikai fakkba tartozik.

Az információs piacok egy tetszőleges forprofit résztvevője számára kész aranybánya, ha egy kirobbanóan sikeres, pl. forradalmian új típusú  termékével kapcsolatban ő állapíthatja meg, hogy a többi piaci szereplő milyen feltételekkel és hogyan kapcsolódhat a termékhez.

Ezt úgy hívják, hogy ő állapítja meg a de facto standardot. A többi versenyző ilyenkor alkalmazkodik, vagy szabványháborúba kezd (új szabványt dolgoz ki), de valahogyan viszonyulnia kell a sikeres új termékhez.

A de facto standard tulajdonosa alkalmazhat olyan piaci stratégiát, hogy „kinyitja” a szabványt. Ezzel a stratégiával növelheti a piacát: új (eredetileg esetleg a versenytársai inkompatibilis termékeit, vagy még azt sem használó) felhasználókat szerezhet magának. A szabvány kinyitása

• közvetlenül is szerezhet neki új felhasználókat (növeli a bizalmat a forradalmi új termék iránt),
• de közvetetten is: a nyitás azért nem zárja ki, hogy a szabvány kinyitója „zárt” kiegészítő termékeket forgalmazzon.

Ez történt pl. a Sonyval, miután megégette magát a Beta videorendszerrel, amit zártan tartott, és elvesztette a szabványháborút a technológiailag alacsonyabb rendű, viszont nyitottabb VHS-rendszerrel szemben. A CD kifejlesztése után ellenben (a Philipssel együtt) kinyitotta a CD-lemezre vonatkozó szabványokat, és belevágott a kiegészítő termékek, pl. (az akkor még jól „zárható”) CD-lemezek gyártásába.

Namármost. Tegyük fel, hogy tiéd a nyerő termék, és kontrollálod az interfészt (pl. te fejlesztetted ki a váltóáramot, és te mondod meg, h hogyan nézzenek ki a konnektorok). Ha a szabványok kinyitása eredendően csak egy üzletstratégia, nem pedig etika, akkor a szabványokat minden skrupulus nélkül a saját feltételeiddel nyithatod ki. Úgy, hogy a nyitás miatt egy valamivel hegyesebb szelet tortához juss ugyan, de végül egy jóval nagyobb tortából.

Ha viszont a saját megfontolásaid alapján nyitsz, akkor nem csoda, hogy érdektől és stratégiától függően másoktól eltérő nyílt szabvány koncepcióhoz jutsz. Ez alapján elvileg soha nem jutunk olyan nyílt szabvány definícióhoz, amiben egyetérthetnénk.

 

És ez csak a mainstream üzleti álláspont.

Nem beszéltünk azokról,

• akik a nyíltságot a tulajdontól alapvetően eltérő termelési modellként írják le,
• akik szerint a tulajdon elfogadhatatlan etikailag, ill. az információ olyan speciális jószág, amelyre nem alkalmazható a tulajdonjog,
• akik a szerzői jogot ügyesen kicsavarják saját információtulajdon-ellenes etikai álláspontjuk jogi alátámasztására,

…és persze vannak más álláspontok is.

Mivel a szabványok implementáció nélkül nem többek, mint információk, bármelyik álláspont vonatkozhat rájuk. Ez még a fent leírt mainstream üzleti állásponttalansághoz képest is megnehezíti a dolgunkat.

 

Szélsőséges esetben ez a nyílt szabvány 10 vagy 12  pontos definíciójához vezet, amivel az a baj, hogy sohasem tudhatjuk, hogy nem hagytunk-e ki egy 13. pontot.

Lehet pl., hogy a „nyílt lábak” követelménye is beletartozik a nyílt szabvány fogalmába? Ha nem, miért nem? Esetleg maradt benne olyan pont is, ami nem szükséges, csak rokonszenves?

 

Hogyan konstruáljuk a mi definíciónkat?

Feltételezzük, hogy létezik a nyílt szabvány ideája. Megpróbáljuk felfedni. Olyan definíciót találunk, amelyről belátjuk, hogy szükséges és elégséges. Minimalista. Nem követel többet, sem kevesebbet, mint amennyit kell.

A belőle levezetendő követelményeket állandóan össze tudjuk vetni magával a definícióval, ti. hogy tényleg szükségesek-e és összességükben elégségesek-e a definíció teljesítéséhez.

Ha olyan követelményeket találunk, amelyek jobban megfelelnek a definíciónak, akkor verziózzuk a követelményeket. Ha olyan megfogalmazást találunk, amely jobban megfelel az ideának, akkor javítunk azon is.

Ez nem jelenti azt, hogy az eddigi nyílt szabvány definíciókat automatikusan elvetjük. Megtartjuk azokat, amelyek nem mondanak ellent a minimális definíciónknak, és a definíció alapján logikus rendbe rakjuk, típusokba rendezzük őket.

Megmutatjuk, hogyan működhetnek együtt.

Melyek a szabványosítási piac fontos szereplői? Milyen szerepekben szerepelhetnek a szereplők e piacon? Nem találtam olyan leírást, amelyben e kérdések tisztázásra kerültek volna. Márpedig tisztázni kell őket, ha szeretnénk válaszolni arra a kérdésre, hogy mik a nyílt szabványok.

Azt állítjuk, hogy egy szabványhoz szükséges feltétel, hogy valamely szereplők betöltsék a szabvány Menedzserének és a szabvány Finanszírozójának (azaz a szabvány közvetlen kínálatának és keresletének) a szerepeit. Ezek betöltése (a kereslet és a kínálat szempontjából nézve) együttesen elégséges is ahhoz, hogy egy darab papírt szabványnak nevezhessünk. A többi szerep betöltöttsége hasznos lehet ugyan a szabvány piaci működéséhez, de nem feltétlenül szükséges része a szabvány fogalmának.

 

Szereplő-fajták

„Governments” / „Államok”: a különböző szintű (pl. központi állami, regionális, önkormányzati) és funkciójú (törvényhozás, végrehajtás, bíráskodás) állami szereplők,. Angolul az ilyenek mind a „government” fogalma alatt szerepelnek (pl. „local government”, „the three branches of government”). Ide soroljuk még az államok kooperációit (pl. szövetségeiket, föderációikat és unióikat) is. Hogy a „[different levels and branches of different] governments [and their different cooperations]” további szereplők definícióival való összefüggését hangsúlyozzuk, e szereplőtípust angolul így definiáljuk: „representatives of jurisdictions”.

„Forprofits” / „Profitorientáltak”: forprofit juristic persons; egy-egy jogrendszer alapján működő profitorientált vállalkozások.

„Nonprofits” / „Nonprofitok”: nonprofit juristic persons

„People” / „Emberek”: natural persons; természetes személyek.

 

Szerepek a szabványosítás piacán

A szabványosítás piaca rendkívül bonyolult. A fenti szereplők a szabványosítás piacán az alábbi szerepeket tölthetik be:

„Proprietors” (Tulajdonosok), „Managers” (Menedzserek), „Rule-makers” (Szabályozók), „Enforcers” (Kikényszerítők, ide értve: Certifiers), „Licensees” (Licenszbirtokosok), „Implementers” (a szabvány alapján implementációkat készítők, az Implementátorok), „End-users” (Végfelhasználók), „Financiers” (hát ez nem igazán jó fordítása a Finanszírozóknak)

Ez nagyon sok szerep (8), legkönnyebb úgy elképzelni, hogy egy 2×2x2-es kockában találhatók, amelyet 2 dimenzióba kiterítve így ábrázolhatunk: 

 

(Szerepek a szabványosítás piacán)	Supply side Core roles (Kínálati oldali Központi szerepek)	Supply side Complementary roles (Kínálati oldali Kiegészítő szerepek)	Demand side Complementary roles (Keresleti oldali Kiegészítő szerepek)	Demand side Core roles (Keresleti oldali Központi szerepek)
Indirect roles (Közvetett szerepek)	Proprietor	Rule-maker	Licencee	End-user
Direct roles (Közvetlen szerepek)	Manager	Enforcer	Implementer	Financier

 

Egy szereplő több szerepet is elláthat: egy „Forpro” lehet egyszerre pl. Tulajdonos, Rule-maker és Finanszírozó is, egy „Govt” lehet pl. End-user és Rule-maker is, és a „People” elláthatja pl. az End-user és a Finanszírozó szerepét is.

Állításom szerint egy szabványhoz (a szerepek betöltöttsége szempontjából) szükséges és elégséges, ha

• a Direct Core roles (a Közvetlen Központi szerepek), azaz a Standard Manager és a Standard Financier szerepe
• valamely szereplő (Govts/Forpros/Nonpros/People) által

be van töltve.

Pl. Tulajdonos nélkül még nyugodtan elműködhet egy szabvány – Benkler szemléletében pl. a nyílt forráskódú szoftvereknek nincs Tulajdonosuk (kivéve persze, és ez már az én megjegyzésem, ha a tulajdonjog intézményét használják a nyitottságuk kikényszerítésére, mint pl. a GPL-fajta licenszek). Ennek mintájára a szabvány tulajdonba vétele sem feltétele a szabvány működésének – feltéve persze, ha a szabvány menedzselése és finanszírozása megoldott.

Nem állítom ugyan, hogy pl. végfelhasználó, implementáló, verifikáló vagy certifikáló (utóbbiak mint a szabályok kikényszerítésének eszköze) nélkül különösebben vonzó szabványhoz jutnánk. De a közvetlen kínálati és keresleti oldali szerepek betöltöttsége esetén ezek hiányában is mindig ott van a használat reális opciója.

Tehát a többi szerepet is betölthetik szereplők (ettől jobban működhet egy szabvány), de ha nincs biztosítva a szabvány közvetlen kínálata és kereslete, akkor a szabvány nem más, mint néhány darab papír. Ezért a közvetlen kínálati és keresleti oldali szerepek (vmely szereplők általi) betöltöttségét a szabvány fogalmának integráns részévé kell tennünk.

Mit kell tisztázni, mielőtt azt mondhatnánk, hogy rendesen megalapoztuk a Nyílt Szabvány Szövetséget?

1. Mik a szabványok és mik a nyílt szabványok?

2. Miért kellenek szabványok, és miért jó, ha ezek a szabványok nyíltak?

3. Mi legyen a Nyissz manifesto-ja?

4. A Nyisszt 25-en alapították: de kik és milyen feltételekkel kerülhessenek be alapítás után?

5. Milyen kérdések merülnek fel gyakran, és melyek ezekre a válaszok?

(Ad1.) Hogy mi a (nyílt) szabvány, az egyrészt definíciós kérdés. Össze kell rakni a már rendelkezésre álló definíciókat a még kikeresendőkkel, és egyetlen, elvileg elfogadható definícióval kell előállni.

Másrészt jogi kérdés: hogyan lehet beilleszteni a kívánatos definíciót a magyar és az uniós jogrendbe?

A munka végeredménye itt nem lehet több egy pársoros definíciónál. Persze nem árt, ha a szövegezés mögött álló megfontolások egy külön dokumentumban követhetők.

(Ad2.) Ez a legterjengősebb feladat. Miért kellenének egyáltalán szabványok? Egyszer találkoztam egy régi ismerősömmel, aki megkérdezte, miért jó az, ha kényszerzubbonyba szorítjuk magunkat a szabványokkal. Egy egészen más ismerősöm is negatívnak érezte a ’szabvány’ szót, amit a ‘nyílt’ sem ellensúlyoz.

Úgyhogy itt azon kívül, hogy egy csomó mindent összehordunk, egy szépen körülhatárolt, lyukmentes gondolatmenetet is össze kell raknunk.

Ennek a részletes gondolatmenetnek kell lennie egy rövid, kb. kétoldalas változatának is. Nem összekeverendő a

(Ad5.) FAQ-GYIK-kal: ez utóbbi olyan kérdések és válaszok gyűjteménye kell legyen, amiket tényleg sokszor kérdeznek tőlünk. Ezért tetszik Rita GYIK-ja:) most kezdett segíteni a nyissz körül, úgyhogy minden kérdése telitalálat.

(Ad3.) A Nyissz manifesto-ját egyszerűen Collin-Porras checklist-je alapján érdemes elkészíteni (rövid, ötoldalas és egyben jó összefoglalása itt található).

A manifesto négy részének összesen nem szabad többnek lennie, mint 1 db A/4-es oldal.

(Ad4.) Végül a legkényesebb kérdés: ki lehet és ki nem lehet tag? Pontosabban: mit szeretnénk, hogy milyen feltételek teljesítéséhez ragaszkodjon a Szövetség ahhoz, hogy valakit (legyen az természetes vagy jogi személy) a tagjai közé fogadjon? Még pontosabban: akik még nem tagok, milyen tagsági feltételeket meghatározó Szövetségbe lépnének be szívesen?

Ezt a kérdést lehetne tűpontosan:) is feltenni, de szeretném, ha ebbe akkor és csak akkor vágnánk majd bele, amikor az első háromban már előre haladtunk.

A fenti dokumentumok mindegyikét nyilvánosan, mégpedig többnyire itt készítjük el. Azaz nyilvános érvelések és viták alapján.

Azt persze nem tudjuk garantálni, hogy a Szövetség alapítói az itt kialakuló dokumentumokat fogadják majd el a Szövetség alapjaként. Az viszont biztos, hogy megfontoltan és érdemben fognak dönteni róluk.

Mennyi időnk van minderre?

Pár hét. E kérdésekről a Nyissz következő közgyűlése döntést fog hozni. Rajtunk is múlik, hogy a Szövetségből egy újabb pénznyelő automata, vagy az a szilárd pont lesz, amely körül megforgatjuk a világot.