Fontos, hogy a nyílt szabvány fogalmát ne mossuk össze a nyílt
forráskód, vagy a nyílt forráskódú szabvány fogalmával.

A nyílt szabvány fogalmának egyik követelménye éppen az, hogy
szeretnénk versenyeztetni egymással a nyílt és a proprietary típusú
üzleti modellben termelt, egymással helyettesíthető termékeket.

Azt állítottuk, hogy ha a termékektől nem követeljük meg, hogy egy
bizonyos üzleti modellben termeljék őket, akkor érdemes konzisztens
módon eljárnunk a helyettesíthetőségüket szabályozó szabvánnyal
kapcsolatban is. Azaz magára a szabványra is vonatkoznia kell az Open
Business Model Choice-nak.

Ezek szerint nyílt szabvány lehet egy zárt fekete doboz is, ha
interfészei nyilvánosak (és nyilvánosan változtatottak), mégpedig (a
versenypiachoz szükséges egyéb feltételek teljesítésén túl) úgy, hogy

1. bármely interfészéhez egymást helyettesítő termékek kapcsolódhatnak, és

2. az interfészei alkalmasak arra, hogy egymást funkcionálisan
kiegészítő modulokat kapcsoljanak egymáshoz, mint pl. itt.

Lehet, hogy célszerű vagy ideológiailag helyes

O1. a doboz tartalmát is nyilvánosságra hozni (a nyílt szabványt
egyben nyílt forráskódúvá is tenni), sőt, az is lehet, hogy

O2. érdemes megkövetelni, hogy a kapcsolódó termékek is nyílt
forráskódúak legyenek,

de az is lehet, hogy az a célszerű vagy ideológiailag helyes, hogy

P1. a dobozt feketén (zártan) kell hagyni, sőt, esetleg

P2. érdemes lehet azt is megkövetelni, hogy a kapcsolódó termékek is
proprietary forráskódúak legyenek.

E kérdésben nem kívánunk dönteni, ill. nem a mi feladatunk a döntés:
döntsön róla a (verseny)piac.

Összefog

Lehet, hogy szerintünk a forráskódok kinyitása, az “információ
felszabadítása” a helyes. Az is lehet, hogy szerintünk a szellemi
alkotások tulajdonjogi védelme, a “lopás megakadályozása” a helyes.

A mi dolgunk azonban, legalábbis nyílt szabványos kalapunkban, nem
ebben a dilemmában való döntés. Hanem a business model choice
opciójának a nyitva tartása.

És ez is helyes.

A nyílt szabvány értelmezésünk szerint az a tökéletes versenypiac, amelyen a termékeket a szabvány homogenizálja egymás helyettesítőivé.

Hogyan lehetne egy szabvány éppen — piac?

Hogy ezt könnyebben elképzelhessük, bontsuk a definíciót kétfelé:

1. Nyílt szabványos piac az a tökéletes versenypiac, amelyen a termékeket szabvány homogenizálja egymás helyettesítőivé.

2. Nyílt szabvány az a szabvány, amely nyílt szabványos piac szabványa.

E két definíció együtt, kicsit hagyományosabb formában, ugyanazt mondja, mint az eredeti kompakt foma: a nyílt szabvány nem csupán olyan szabvány, amely különböző rokonszenves, bár tetszőleges nyíltsági követelményeknek tesz eleget.

  • A szabvány nem elég nyílt, ha nem vezet tökéletes versenypiachoz.
  • És túl nyílt, ha nem éppen ugyanehhez vezet: pl. a „nyílt lábak” követelménye nem azért nem szerepel benne, mert nem rokonszenves, hanem mert semmi köze a tökéletes versenypiachoz.

Kérdés az, hogy ha a tökéletes versenypiac normatív fogalma hogyan konkretizálódik, ha szabványokkal kapcsolatos mérhető követelményekre fordítjuk:

ahhoz, hogy egy szabványt nyíltnak nevezzünk

  • mi kell, és
  • mi az, amit nem szabad megkövetelnünk tőle, még akkor sem, ha végtelenül rokonszenves követelmény lenne számunkra?

Ahhoz, hogy egy szabvány nyílt legyen, 5 követelménynek — és kizárólag ennek az 5 követelménynek — kell megfelelnie. Ezek abc-sorrendben a következők:

A fenti linkek alatt találhatók az egyes követelmények kifejtései.

Ez az 5 követelmény nem véletlenül 5, nem pedig 6 vagy 42, és nem véletlenül pont ez az 5. E követelmények a tökéletes versenypiacra vonatkozó (kissé átrendezett) közgazdaságtani követelményeknek felelnek meg, mégpedig rendre a következőknek:

  • Max. market internalization (or: minimal market externalities, both + or – ways)
  • Max. agent number
  • Max. agent information
  • Max. market entrance & exit opportunity
  • Max. product substitutability

A kifejtés során, a követelmények teljesítése nyilván más korlátokhoz/követelményekhez is vezet. De az biztos, hogy minden további követelménynek illeszkednie kell ezen, a tökéletes versenypiac követelte logikai rendbe.

Több tucat nyílt szabvány definíció létezik . Azt állítjuk azonban, hogy az általunk ajánlott definíció az, amelyik, ha tíz év múlva visszatekintünk a múltra, akkor a legsikeresebbnek bizonyul majd a piacon.

A nyílt szabvány piacon forgalmazni kívánt (a ‘Szabvány’ kategóriába nem eső) Termékre vonatkozó eredendő (a Termékre bármely nyílt szabványos piacon vonatkozó) feltétel a következő:

A Termék Menedzserének és (minden esetleges) Tulajdonosának

a Termékre vonatkozóan

  • explicite és
  • visszavonhatatlan módon

úgy kell nyilatkoznia, hogy

ő vagy bárki más

nem alkalmaz és nem alkalmazhat olyan kikötést, amelyet úgy lehetne értelmezni, hogy

  • közvetlenül vagy közvetve
  • bármely indok alapján
  • bármely célból
  • bármilyen módon
  • bármely jurisdikció alatt
  • bárhol
  • bármikor

korlátozza vagy akadályozza

a Termék vagy (bármely esetleges, bármely [plug/outlet] oldali) Implementációja

egészének vagy (bármely esetleges) komponensének

a helyettesítését vagy helyettesíthetőségét.

Ezen kívül e piaci Termékekre, a Termékekkel kapcsolatos szerepekre vagy az e szerepeket betöltő szereplőkre vonatkozó más eredendő (minden nyílt szabványos piacra vonatkozó) feltétel nincs;

a ‘Szabvány’-okra vonatkozó feltételeket, és az azokból következő, a Termékekre vonatkozó korlátokat lásd itt.

A Nyílt Szabvány Szövetség javasolt küldetése a nyílt szabvány definíciója és a szabványosítással kapcsolatban betölthető szerepek alapján a következő:

Open Standards Alliance — standard exchange for you

A nyílt szabvány az a tökéletes versenypiac, amelyen a termékeket a szabvány homogenizálja egymás helyettesítőivé, függetlenül különösen attól, hogy az egyes helyettesítő termékeket tulajdonosi vagy nyílt típusú üzleti modellben termelik.

Például a hálózati csatlakozó – a konnektor és a dugó – szabványos, az pedig, hogy a nyilvános paraméterek alapján versenypiaci körülmények között, bárki gyárthat mind szabványos konnektort, mind pedig abba csatlakozó készülékeket, kinyitja a szabványt.

A fogalom